Velizari
Az egyik sikátorban sétálok. Már eléggé későre jár és már nagyon fáradt vagyok. A kórházból tartok hazafelé. Egy nagyon mozgalmas napon vagyok túl, ma végre előléptettek, aminek nagyon örülök, de tudom, hogy ez így, még több felelősséggel fog járni. Szépen lassan gyalogolok, nincs okom sietni, hiszen már közel járok a házamhoz. Ritkán járok csak erre, mivel legtöbbször inkább próbálom kikerülni a sikátorokat, olyan házborzongatóak, de viszont annyi előnye van, hogy nem kell végigküzdenem magamat a hatalmas embertömegen. Itt csak egy-két macska, patkány és egyéb jószágok verik fel az éjszaka csendjét. Nem hallani itt az emberek hétköznapi zaját, mivel már mind alszanak. Hmmm, de jó nekik. Hirtelen egy kisebb szellő söpör végig, így szorosabbra húzom magam körül a kabátomat. De miközben ezzel bajlódom, a sálamba belekap a szél és kitekeri a nyakamból. Gyorsan utánakapok, de nem tudom elkapni. Fáradt, elkeseredett, bosszús hangot hallatok, majd figyelem, ahogyan száll a levegőben. Megtehetném azt, hogy szépen megállítom, de most nem akarom használni az erőmet, soha nem lehet tudni, hogy mikor figyel véletlenül valaki, esetleg egy ember és aztán lebuknék, pedig még eddig senki nem tudta meg rólam, hogy boszi vagyok.
Tehát, csak figyelem a sálam, majd amikor végre leteszi a szellő a betonra, visszasétálok hozzá és felkapom. Gyorsan csak beletuszkolom a táskámba, nem fogom még egyszer eljátszani ezt az értelmetlen időtöltést. Felsóhajtok, majd elindulok tovább. Már szinte érzem, ahogyan hívogat az otthonom, hogy érjek már haza, majd én is azálmok csodálatos és végtelen peremére lépve, csatlakozzam az alvó emberek sorához.
Kezdőlap 
Csüt. Okt. 31, 2013 12:57 am by Vendég
