Armell Roslin

Armell Roxanne Roslin

Név: Armell Roxanne Roslin
Becenév: Army, Elly, Roxy, Anne, vagy amit csak szeretnél.
Kor: 24

Csoport: Boszorkány
Foglalkozás: Orvos
Képesség: képes vagyok megállíteni az időt, majd újra elindítani, valamint gyógyítani.

Ez vagyok én: Nos, mit is mondjak magamról? Egy társasági boszi vagyok, aki imád a középpontban lenni és néha (nagyon ritkán) meg tudom állapítani, hogy mikor érdemes visszavonulót fújni. Nagyon makacs vagyok. Vitába szállsz velem? Viseld a következményeit, mert talán ki se néznéd belőlem, de olyat mondok neked, hogy arra aztán köpni-nyelni se tudsz. Ha valaki megbánt (bármilyen aprósággal) előbb-utóbb szét fogom tiporni azt az illetőt, szétmorzsolom, kétszóval, bosszút állok. Kicsit talán drasztikusnak tűnik, de ezt az oldalamat csak azok ismerik meg, akik belémkötnek. Nem vagyok egy olyan személy, aki csak hagyja, hogy lábtörlőnek használják, vagy kibeszéljék a háta mögött. De ha megismered a jobbik oldalamat, akkor egy szívélyes, segítőkész, olykor őrült, vicces, szeleburdi személyt ismer meg. Alapvetően nagyon vidám vagyok, a közelemben nincs helye se depressziónak, se halálvágynak, se lehorgasztott fejnek. Ha mégis illyen lennél a mellettem, akkor kitalálok valamit, amtől garantáltan mosolyra görbül a szád.

Így nézek ki: 160 cm vagyok. Lehet, hogy alacsony, de nekem pont megfelel. Tudjátok: kicsi a bors, de erős! Barna hajam, zöld szemem van, amely mintha mindig mosolyogna. Az öltözködésem sikkes, imádom a galléros felsőket, persze legyen nőies. Utálom a magas sarkút, csak a kényelmes cipőket és ruhákat. Ha otthon vagyok, csak felkötöm a hajamat lófarokba, felveszek, valami kényelmes ruhát és már kész is vagyok.

Történetem:
1988.április 5-én születtem meg. Hát igen, de néha úgy érzem, talán jobb lett volna, ha meg se születek. Nem voltam túl elkényeztetett, de azért elég szépen megéltünk, egy takaros kis házban.
A családban én, meg a nagymamám vislejük a Roslin vezetéknevet, mivel szüleetésem után Anya elvált és újból férjhez ment egy másik férfihoz, akit soha nem szerettem. Mindez 8 éves koromban történt. Előtte imádtam, minden otthon töltött időt, imádtam Anyával lenni, a testvéremmel. Mivelhogy van egy tesóm, Lorina. De amikor belépett az életünkbe az új férj és Anya szeint Apuka (hehe!), minden tönkrement. Az új férfi nagyon nagy hívő ember. Szinte már-már megszállott. Ezzel talán nem is lenne semmi baj, csakhogy a házban és a házon kívül is az ő szava szent és sérthetetlen. Miután odaköltözött hozzánk, rengeteg felújítást csináltatott a házon és egy igazán pazar otthont hozott létre. A testvérem mindent megkapott, amit csak szeretett volna, mivel még kicsi és nem szabad rá haragudni, ha valamit rosszul tesz, mert még nem tudja, mi a helyes és mi nem. Viszont az én tetteim mindig csak rosszak voltak. Néha valóban megértettem, nem voltam épp szentlélek, na de azért nem egyfolytában. Hát igen. Az ,,Apám" George a falusiak szemében megpróbált egy bizonyos látszatot fenntartani, ami annyit tesz, hogy a családon belül akár szenvedést is okoz nekünk, csak azért, hogy egy ,,boldog" tökéletes családnak látszódjunk. Példaképnek mindenkinek, hogy azt mondhassák ránk, bár az ő családuk is ilyen lenne. Ez mind szép és jó, de akkor nem, amikor itt élsz ebben a családban és minden nap arra kelsz, hogy legszívesebben meghalnál, minthogy még egy napot eltölts ezzel a családdal. A testvérem jól viselkedett, az Anyámmal egy csodás kis kört alkottak. De én kilógtam a sorból. Anyával már nem beszélgettünk, semennyit. Elfordult tőlünk, nem állt ki értünk, főként értem, amikor George igazságtalanságot követett el velem szemben. Nem tett semmit, csak erősen helyeselt. A szemeiben néha láttam, hogy Sajnálom, de nem tett semmit. Majdnem kimonda, de aztán mégsem. Soha nem értettem meg, hogy miért ilyen, mivel sikerült George-nak behálóznia, mivel ködösíti el Anyám észérvű, mindig talpraesett gondolatait. Nem értettem. Úgyhogy, amikor csak tudtam elmenekültem a nagymamámhoz, aki mindig megértett, szeretett. Egy napon, amikor nála voltam mesélt nekem és akkor bizony megmutatta, hogy mire képes. Elmondta, hogy boszorkány és nekem az a sorsom, hogy kövessem őt ha már Anya nem tette. Megtanított titokban mindenre. Napról napra egyre többet tudtam és meglepődtem mindig, amikor láttam, hogy én is képes vagyok varázsolni. Nem is kicsit. Aztán egy gyönyörű nyári délutánon épp nála voltam. Remekül elvoltunk, sütögettünk mindenféle finomságokat. Egy nagy tálca süteményt fogtam a kezemben és megindultam vele az ebédlőasztal felé, amikor is megbotlottam és a finomságok mind a levegőbe repültek. Mintha lassított felvétel lett volna. Láttam, ahogy repülnek és hogy nemsokára le fognak esni földre és tönkremennek. Valami miatt kinyújtottam a kezemet, hogy nem is tudom mit gondolhattam, talán, hogy majd elkapom, vagy valami és ahogy erre gondoltam egyszer csak megállt a levegőben. Láttam minden egyes szeletet, ahogy ott állnak a levegőben mozdulatlanul. Teljes mértékben összezavarodtam. Mama odajött hozzám, mivel hallotta, hogy a tálca leesik, de ő nem volt meglepődve, csak mosolygott. Így derült ki, hogy ez az én különleges képességem. Nem bírtam tovább, annyi mindent tudtam már, hogy másnap elmeséltem Anyának. Ő teljesen megrémült és felhívta George-ot, hogy milyen képtelen dolgokat művelek. George 5 perc alatt hazaért, majd felmérte a helyzetet és azt mondta hamarosan itt lesznek a hívők, hogy kiűzzék belőlem ezeket az őrült gondolatokat. George-ot még megértettem, hogy így reagált, na de Anya! Nem hittem a szememnek, amikor azt láttam, hogy nem mellettem áll, hanem a mellett a férfi mellett. Ez betette nálam az ajtót végleg. Azt mondtam, hogy felmegyek a szobámba, de amikor felértem, kinyitottam az ablakot és lemásztam az ereszen. Majd beugrottam a kocsimba és elhajtottam a nagyihoz. Azt mondta, hogy itt biztonságban vagyok, de láttam a szemében az elkeseredést, amit a lánya viselkedése váltott ki. Elment sétálni, engem pedig magamra hagyott a házban. Telt az idő, de csak nem jött haza. Mikor már besötétedett, úgy döntöttem megkeresem. Elindultam abba az irányba amerre láttam távolodni. Nem kellett sokat mennem, amikor is megtaláltam. A házához közeli folyó mellett volt összeesve eszméletlenül. Fogalmam se volt, hogy vajon mi történhetett vele, de akkor az nem is számított. Kétségbeestem, hogy vajon miért nem ébred fel. Magamban suttogtam, hogy csak ébredjen fel, ígérem jó leszek, csak ébredjen fel. A mobilom nem volt nálam, úgyhogy még a mentőket se tudtam hívni. Ott zokogtam felette. A fájdalomtól, hogy már alig él teljesen letaglóztam és nem tudtam normálisan gondolkodni. Arra gondoltam, hogy mennyire szeretném ha felébredne, ha meggyógyulna. És abban a pillanatban, hirtelen éreztem valamit magamban, mintha valami belőlem átáradt volna a nagyiba. Majd hirtelen megrebbent a szemhéja. Láttam, hogy a karján és az arcán horzsolások vannak, amik elkezdtek begyógyulni, ahogyan hozzájuk értem. Elámultam és a nagyi kinyitotta a szemét. Rám nézett és életem először hallotam azt a 4 szót: Olyan büszke vagyok rád. Igen ez a 4 szó, átjárta a testemet, olyan jó érzés volt hallani, mivel még soha nem hallottam senkitől, de most igen.
Még pár évig a nagyival maradtam. Anya és a férje megfeletkeztek rólam és ez annak volt köszönhető, hogy a nagyi kitörölte az emlékezetükből, hogy én valaha is hozzájuk tartoztam. Így életem legszebb időszaka következett el. Gimibe, majd orvosképző egyetmere mentem.
Jelenleg a nagyihoz közel lakom egy saját lakásban és megkeztem az önállló életemet. Elhelyezkedtem egy nagynevű kórházban és megmentem az emberek életét nap mint nap.

Boszi vagyok, amit az emberek nem tudnak és nem is tervezem, hogy kilétemet valaha is felfedem, ez az én nagy titkom, az életem.

Kész van!

Elfogadva!


Irány avit foglalni, majd játszani